phoca thumb l 18Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatásával,  immár hetedik alakalommal került sor az amatőr kórusok találkozójára. Ebben az évben a hazaiakon kívül nyolc csapat mutatta be énektudását.

Többek között a Tapsonyi Asszonykórus,Napsugár Nyugdíjas Klub Nemesdéd, Hagyományőrző Egyesület Mesztegnyő, Táskai Asszonykórus, Margaréta Nyugdíjas Egyesület Balatonszentgyörgy, Rozmaring Nyugdíjas Klub Osztopán, Sávolyi Népdalkör.

Zala megyét pedig most első alkalommal a Balatonmagyaródi dalkör képviselte.

A programot tovább színesítette a Mesztegnyői Honi néptancsoport, Kovács Dezső prímás, Kiss Ferenc tárogatós, valamint Ősz Gabriella énekes fellépése.

A jó hangulatút rendezvényt közös vacsorával fejeztük be. Ez úton is köszönöm minden segítőnek az áldozatos munkáját.

Fotók az eseményről:

Öt év elteltével, 2017.május 27-én,az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatásával, ismét lehetőségünk nyílott az amatőr kórusok számára megrendezni a "Tavaszi Kórusfesztivált". Legnagyobb örömünkre tíz kórus fogadta el a meghívásunkat.

09

Napsugár Nyugdíjas Klub Nemesdéd, Rozmaring Nyugdíja Klub Osztopán, Margaréta Nyugdíjas Egyesület Balatonszentgyörgy, Hagyományőrző Egyesület Mesztegnyő, Bajtársi Egyesület Marcali, Gadányért-Somogyért Egyesület Gadány, Kéthelyi Asszonykórus, Tapsonyi Asszonykórus, Táskai Asszonykórus, Őszrózsa Nyugdíjas Klub Kisbárapáti.

A közel négy órás programot tovább színesítették a következő fellépők:
Ősz Gabriella ének, Kovács Dezső prímás, hegedű, Kiss Ferenc tárogató, Baglas Néptánc Együttes.

A nap programja közös vacsorával zárult.

Fotók az eseményről: